Sziasztok! Megérkezett a 6. fejezet tele fordulatokkal.
A véleményeteket még mindig várom és remélem elnyeri majd a tetszéseteket ez a
fejezet is. Jó olvasást, folytatás hamarosan! :)
A fejem hasogatott és valami borzasztóan égette a szemem. Kinyitottam, a szobámban találtam magam, a tegnapi ruhámban voltam, csak a történtekre nem emlékszem. Felültem az ágyban, de ezzel az erővel dőltem is vissza. Forgott velem a világ, a plafont bámultam, próbáltam megnyugodni, valamint visszaemlékezni a tegnapi napra. A telefonom csörgésére kaptam fel a fejem, rögtön utána nyúltam és gondolkodás nélkül vettem fel a telefont, még csak meg sem néztem ki keres.
- Igen? - szóltam bele.
- Stella, Hank vagyok. - hallottam Griffin nyomozó hangját.
- Áh, jó reggelt! - mosolyodtam el.
- Reggelt? Délután 3 van. - válaszolt értetlenül.
A homlokomra csaptam, hogy lehetek ilyen hülye? Ennyit aludtam volna?
- Persze... - motyogtam.
- Többször is hívtalak, de nem vetted fel a telefont. Minden rendben? - kérdezi aggódva.
- Igen, csak egy kicsit kimerültem. - vettem egy mély levegőt.
- Pihend ki magad nyugodtan, ma nem lesz valami forgalmas napunk. - igaz nem láttam az arcát, de hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog.
- Rendben, de szóljon, ha kell segítség, vagy történik valami! - mosolyodok el én is.
- Mindenképpen. - ennyi volt, amit még hallottam, majd letette a telefont.
Újra megpróbálkoztam a felüléssel, de most sikerült is. Magam mellé tettem a telefont és felálltam a puha, meleg, szeretett ágyamból. A fürdőbe battyogtam, megmostam az arcom és kifésültem a hajamból az össze gubancot, ami az este folyamán keletkezett. A tekintetem automatikusan állapodott meg egy hegen a karomon. Mi a fene ez? Tettem fel magamban a kérdést. Végigsimítottam rajta, nem fájt, nem éreztem semmit, de mégis különös érzés futott végig a testemen. Ezzel csinálni kell valamit. - Döntöttem el magamban. Megmostam a fogam és egy szoros copfba fogtam a hajam, majd a szobámba sétáltam és kivettem pár ruhát a szekrényből. Mivel erősen sütött a nap nyáriasabb, lengébb szettet választottam ki.
Betettem a pénztárcám és a telefonom a táskámba, a jelvényem az övemre akasztottam, a szolgálati fegyvert pedig a táskámba süllyesztettem. A kocsi kulcsom felkapva bezártam magam mögött az ajtót. Céltalanul jártam az utcákat, valami féle gyógyszertár után kutattam, ahol árulhatnak olyan dolgokat, amik segíthetnek ezeket a hegeket eltüntetni a kezemről. A tekintetem egy fűszerbolton akadt meg, nem tudom elmagyarázni, hogy miért, de leparkoltam előtte. Felkaptam a táskám és beléptem az ajtón. Körbenéztem a kis helyiségben, mindenhol különböző fűszerek, kotyvalékok voltak, majd a szemem megállapodott egy barna hajú, olyan 25 év körüli lányon. Kedvesen rám mosolygott, amit viszonoztam.
- Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte.
- Üdv, keresek valamit, ami segít eltüntetni ezeket! - nyújtottam felé a kezem.
Letettem a pultra a karom, hogy jobban lássa, én sem vizsgáltam meg még részletesen, de most tisztán látszódott, hogy nem csak szimpla hegek, olyan volt, mint egy harapásnyom.
- Tud rá adni valamit? - törtem meg a csendet.
- Azt hiszem, igen. - bólintott.
Eltűnt egy ajtó mögött, egyedül maradtam a kis helyiségben. Jobban szemügyre vettem a polcokat, eddig konkrétan fűszerboltban nem voltam, csak bevásárlóközpontban fűszer részlegen, amit be kell vallani van egy kis különbség a kettő között. A hátam mögött halkan csengett a kis csengő az ajtó felett, a belépő személy felé kaptam a fejem. A férfi arca meggyötört volt, biztos voltam benne, hogy beteg. Nem állt valami stabilan, bicegett és dőlöngélt, mint aki részeg, de nem volt az. A részegeknek van egy jellegzetes "pia szaguk", amit most nem éreztem. A pulthoz sétált, én elkaptam a tekintetem róla, tovább nézelődtem a polcokon. Rekedtes hangja zavart meg, mire felé kaptam a fejem.
- Merre van Freddie? - kérdezte.
- Nem tudom, csak egy lány volt itt, ha egy dolgozóra gondol. - válaszoltam neki.
- Egy lány? Mit keresett itt egy lány? Hol van Freddie? - ismételte a kérdést.
- Elnézést, én most járok itt először, fogalmam sincs ki az a Freddie és a lányt sem ismerem, aki nemrég hátrament. - közlöm nyugodt hangon, ám a férfi ettől csak még ingerültebb lett. - Biztosan csak kivett egy kis szabadságot, az mindenkire ráfér! - tettem hozzá egy halvány mosollyal.
- Nem, ő nem szokott szabadságra menni, neki fontosak vagyunk! - csapott a pultra idegesen.
Felém nézett, egyre jobban kezdek megbolondulni, mert az arcán ráncok jelentek meg, majd ismét olyan arc, amit láttam már egy párszor, de nem akartam. Az arca átváltozott, de ezentúl nem szőrös volt, zöld színű volt, mint egy kígyó, első két foga éles volt, különös hosszú, rózsaszín nyelve. Egyenesen a szemembe nézett, az arca ijedté vált, a szemében félelem csillant meg, de miért fél ő tőlem? Ilyen ijesztő lennék? Döbbenten néztem, az ajkaim elnyíltak, egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni.
- Grimm! - szólal meg sziszegő hangon, amitől megállt bennem a vérkeringés.
Arca visszatért, az ijedtség tisztán tükröződött vissza. Hátralépett, majd amilyen gyorsan csak tudott elhagyta a boltot, csakhogy közben nekiment egy-két szekrénynek, amiről hangos csattanással potyogtak le az üvegek. Becsapta az ajtót, én még mindig döbbenten, megdermedve álltam egy helyben, de bevillant, hogy beteg és nem mehet el. Nem tudtam a cselekedeteimnek parancsolni, a lábaim maguktól mozogtak, kirohantam a boltból. A férfi nem jutott messzire, pár méterre volt a bolt ajtajától.
- Várjon, nem mehet el! - kiabáltam utána.
- Csak hagyjon békén! - szólt vissza, majd elsietett.
Pár másodpercig néztem, ahogy gyorsan szedi a lábait, majd elvegyül a tömegben a közeli buszmegállóban. Egy sóhaj hagyta el a szám, tudtam, hogy én ijesztettem el, bár nem értem, hogy mivel. Visszamentem a boltba, velem egy időben lépett ki a lány is a fekete fa ajtó mögül.
- Itt meg mi történt? - néz a földön fekvő üvegekre.
- Nézze, nagyon sajnálom, kifizetem a kárt. - néztem a szemébe.
- Nem szükséges. - rázta meg a fejét.
- De, ragaszkodom hozzá. - bólintottam magabiztosan, pedig egyáltalán nem voltam az.
- Mindenesetre elkészítettem a kezére való orvosságot! - mozgatta meg a kezébe a kis üveget.
- Köszönöm! - lépkedtem a pulthoz.
- Hogy szerezte a sebet? - mutatott a kezemre.
- N... nem tudom... - dadogtam.
Tényleg nem tudtam, fogalmam sem volt róla, a tegnapi nap jelentős részére nem emlékszem. Lenéztem a sebre, vagyis a hegekre, gondolkozásba burkolóztam. Próbáltam feleleveníteni a tegnap este történteket, de nem ugrott be semmi, mintha csak felkeltem volna, aztán már ma is lett. A lány látta, hogy nagyon elgondolkoztam valamin, rávezettem a tekintetem, barna szemébe néztem, olyan varázslatos, magával ragadó, nagy szemei voltak.
- Nem érdekes, ettől jobb lesz! - nyújtotta felém az üveget. - És ezeket is vegye be, de egy nap csak egyet szabad, ezt 5 napig kell szednie! - vett elő a pult alól egy kis csomag tablettát.
- Ez mire van? - ráncoltam a szemöldököm.
- A belső... fertőzések ellen. - mondta tétovázva.
- Rendben, köszönöm, mennyivel tartozom? - kérdeztem, miközben magamra erőltettem egy mosolyt.
Miután elmondta az összeget a pultra tettem a pénzt a "gyógyszereket" pedig a táskámba. A tekintetem a törött üvegekre vezettem, eszembe jutott, hogy min húzta fel magát a férfi, Freddie-n. Muszáj volt rákérdeznem, de nem túl feltűnően.
- Freddie itt van? - kérdeztem kisebb csend után.
- Nincs. - rázta meg a fejét.
- Merre van? - kérdezősködtem tovább.
- Freddie.... - nézett le a földre. - Meghalt. - nyögte ki elhalt hangon.
Szégyelltem magam, nem is kicsit. Hogy lehetek ilyen tapintatlan? Miért kellett nekem rákérdeznem? Hagynom kellett volna, hiszen a férfi már úgyis elment, valószínűleg vissza fog jönni. Felnéztem a lányra, egyre jobban kezdtem megbizonyosodni arról, hogy megőrültem, már ő is kezdi!
Eddig miért nem láttam? Meghökkentem, nem voltam képes megszólalni. Csak képzelődök, ez nem a valóság! - mondogattam magamban. Megráztam a fejem, lehunytam a szemem, majd felnéztem újra a lányra. Úgy nézett rám, mintha a lelkembe látna, a gondolataimba.
- Elnézést, nem érzem túl jól magam, holnap visszajövök és rendezem a károkat! - hadartam, majd kimentem a boltból magam mögött hangosan becsapva az ajtót.
Beültem az autómba, magam mellé tettem a táskám és beindítottam a motort. Egészen egy bevásárlóközpontig mentem, ahol kerestem egy szabad helyet. Kiszálltam, a vállamra dobtam a táskám és bementem a boltba. Vettem egy kosarat és meg is céloztam a nekem való sort. Kis híján telepakoltam a kosarat sörrel és borral, na meg persze egy üveg pálinkával. Mielőtt kimehettem volna a boltból megálltam egy szemüveges állványnál. Valamiért úgy éreztem szükségem van egy napszemüvegre, levettem egyet a polcról és felpróbáltam. Belenéztem egy kis tükörbe, ahol megfelelőnek találtam a darabot, amit aztán betettem a bevásárlókocsi tetejére és beálltam egy tetszőleges sorba, majd fizetés után távoztam. Bepakoltam a csomagtartóba, majd visszatoltam a bevásárlókocsit. Miután beültem az autóba kifújtam a levegőt, semmire sem vágyok jobban, mint egy kis pihenésre és egyedüllétre persze. Elegem volt a sok különös arcból, már nem akarom őket többet látni, el akarom felejteni ezeket. Hazavezettem, de a gondolataim legkevésbé sem a vezetésen jártak. Nem kellene úgy autóba ülnöm, hogy nem tudok koncentrálni, hiszen ebből komoly baj is történhet, de ha minden alakalommal kerülném a vezetést valószínűleg elfelejtenék vezetni egy idő után. Bepakoltam minden italt a hűtőbe, kivéve egy sört, amit a kezembe tartottam. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Majdnem kinyitottam a sörömet, amikor is megszólalt a telefonom. Kihalásztam a táskám aljáról és felvettem.
- Remélem nem ül túl kényelmesen. - hallottam Griffin nyomozó hangját.
- Nem, mi történt? - sóhajtottam.
- Gyilkosság. - mondta egyszerűen.
- Adja meg a címet, máris indulok! - hadartam.
- West Park. - adta tömör, de tartalmas válaszát.
- Rendben. - mondtam halkan, majd letettem a telefont.
A szobámba siettem átöltözés céljából, ugyanis már 7 óra volt, ha sokáig el fog tartani a nyomozás a helyszínen le hüllhet az idő. Egy fekete farmert rángattam fel magamra hozzá pedig egy fekete trikót. Csak akkor vettem észre a teljesen fekete öltözéket, amikor belenéztem a tükörbe. Felkaptam a bőrkabátom, ami meglepő módon szintén fekete színben pompázott, majd a táskámmal a kezembe kimentem az autómhoz. Meg sem álltam a West Parkig, bár ha nem lettek volna kitéve bizonyos helyeken táblák nem biztos, hogy odataláltam volna. Leparkoltam az egyik rendőrautó mögött és sietősen kiszálltam az autóból. Kiszúrtam Nicket a tömegből, ezért odasiettem hozzá. Átléptem egy rendőrségi szalagon, majd a nyomozó felé siettem.
- Hello, Nick! - léptem mellé.
- Te aztán gyors vagy! - nézett le rám.
- Siettem, ahogy tudtam. - mondtam halkan. - Mi történt? - kérdeztem, miután felnéztem a szemébe.
***
10 óra is lehetett, amikor végre hazakerültem. Hanyagul dobtam le magamról a ruháim egyenesen a szennyes kosárba, majd beálltam a zuhany alá. Percekig álltam a meleg víz sugarai alatt, egyszerűen jó érzés volt az egyedüllét a mai nap után. Megráztak a nemrég látottak, pedig már sok mindent láttam. Nem gondoltam volna, hogy valaha fogom látni a belsőszerveit egy embernek munka közben. Ilyenkor elgondolkozok azon, vajon mi a fenéért nem tanárnak mentem? Felvettek volna az egyetemre. Megtörölköztem, majd felvettem egy fehér rövidnadrágot és egy rózsaszín trikót pizsamának. Levetettem magam a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. A sör még mindig az asztalon volt, de már nem sokáig. Elvettem és kibontottam, majd iszogatni kezdtem. Híradó ment a tévében, ami a ma talált holttestről szólt. Nem akartam hallani, elég volt látni, ezért elkapcsoltam egy focimeccsre. A papával régen rengeteg meccset néztünk, közben pedig sört iszogattunk, pont, mint most, annyi különbséggel, hogy most nincs mellettem. Magam mellé néztem, az üres hely arról árulkodott, hogy nincs senkim, hogy teljesen egyedül vagyok. Elmentem a családomtól, nem szereztem barátokat, nincs szerelmem se szeretőm, kutyám sincs és macskám sincs, egy árva egér sem lakik ebben a házban, csak én. Félelem futott rajtam végig, ha most valaki betörne hozzám teljesen tehetetlen lennék, jó, azt hozzá kell tenni, hogy egész jó vagyok önvédelemből és verekedésből sem vagyok teljesen buta, de tudom magamról, hogy halálra rémülnék, ha valaki csak úgy beállítana ide. Sóhajtottam és beleittam a sörömbe. Miután kiürült az üveg újabbért mentem, de már az üveg pálinkát is hoztam. Már nem vagyok szolgálatban, nyugodtan ihatok amennyit csak akarok. Kibontottam a pálinkát és kortyoltam belőle. Az alkohol ízétől végigfutott a hátamon a hideg, de már csak erre volt szükségem, hogy teljesen kikapcsoljam az agyam. Pár kortyot ittam, nem szerettem volna egyedül úgy itthon lenni, hogy azt sem tudom merre vagyok. Automatikusan fordítottam a fejem az ablak felé, amikor hallottam egy kisebb neszt. Letettem az asztalra az üvegem és résnyire elhúztam a függönyt. Nem láttam senkit kint, biztosan csak egy egér, vagy macska volt. Visszaültem a kanapéra, kezembe vettem a sörös üveget és nagyokat kortyoltam belőle. Próbáltam kizárni a külvilágot, mindent, ami nem hagy nyugodni. A konyhába sétáltam, visszatettem a pálinkás üveget a hűtőbe, de újabb neszt hallottam, de most a hátsó kertből jött. A szobámba siettem, egy dobozban kezdtem kutakodni a nagyapa régi, öreg, használt bicskájáért. Tisztában voltam vele, hogy ha nem vagyok szolgálatban nem használhatom a fegyverem, viszont ha valaki van odakint és rám támad védtelen leszek a számára, tökéletes áldozat. Remegő kezekkel mentem a hátsó ajtóhoz, lenyomtam a kilincset, nem volt zárva, pedig biztos voltam benne, hogy mióta először bezártam nem nyitottam ki. Kinéztem, de nem láttam semmit, ennek főként a sötétség volt az oka. Kiléptem a fűre, magam elé tartottam a bicskát, a fekete markolata tökéletesen illett a kezembe, csak remélni tudtam, hogy nem kell használnom. Lépéseket hallottam, lomha lépéseket. Megtorpantam. Figyeltem, hogy honnan jön a hang. Jobbra pillantottam, meglepődtem és megnyugodtam, amikor egy kis, fekete, bolyhos cicát pillantottam meg. Leengedtem a kezem a bicskával együtt, megnyugodtam és fellélegeztem, hogy nincs itt senki. Túlreagáltam a dolgot, csak egy apró kiscica volt.
- Hát te mit keresel itt? - guggoltam le elé.
Megsimítottam a fejét, egyik pillanatról a másikra történt, hogy a földön feküdtem. Elejtettem a bicskát, próbáltam érte nyúlni, de valaki rálépett a csuklómra. Felkiáltottam fájdalmamban, nagy, olyan 43-as bakancsok léptek teljes súllyal a csuklómra. Nem csodálkoztam volna, ha ebben a pillanatban eltört volna. Felnéztem a támadómra, túl járt az eszemen. Kicsalogatott a házból, elterelte a figyelmemet a kiscicával a támadásról. Ügyes, azon gondolkoztam, vajon hány emberre támadhatott így? Mindenesetre sikerült meglepnie és földre taszítania. Rávezettem a tekintetem, ugyan azt az arcot láttam, mint a fűszerüzletben, de ez nem ugyan az a személy volt. Kígyóhoz hasonló bőre csillogott a holdfényben.
- Mit akar tőlem? - kiabáltam az arcába.
- Akkor tényleg jól mondták, hogy Grimm vagy. - hagyta figyelmen kívül a kérdésem.
- Nem vagyok semmit, engedjen el! - kezdtem el rángatni a kezem.
- Egy Grimmet még elviselünk a városban, de kettőt már nem. Egyikőtöknek mennie kell, veled könnyebb lenne elbánni. - beszéli meg magával hangosan a dolgot.
- Az nem olyan biztos! - reagálok a feltételére bosszúsan.
Ezzel az erővel a szabad kezemmel az orrába ütöttem ököllel. Bátor tett volt ez tőlem, nem érdekeltek a következmények. Az ütésem erősebbre sikerült, mint gondoltam, ugyanis az alak a földre zuhant. A gondolatomba vésődött minden, amit mondott, amiket láttam, minden. A derekára ültem és újabb ütéseket bombáztam felé. Hangot adott az ütéseimnek, kiabált, de én csak tovább sújtottam ütéseimmel. Teljesen elborítottak az érzéseim, minden dühöm és félelmem rajta vezettem le, nem voltam képes uralkodni magamon. Az agyamban pirosan villogott a vészjelző, hogy hagyjam abba, de az adrenalin már elöntött. A bicskámért nyúltam, kipattintottam és hadonászni kezdtem vele. Vágásokat ejtettem vele mindenhol, ahol értem. Az agyam teljesen kikapcsolt, annyira koncentráltam a vágásokra. Arra eszméltem fel, hogy valaki megfogja a két kezem és lerángat az alakról.
- Stella! - hallottam Nick hangját, ő volt, aki "leszedett" az alakról.
Egy másik alakot láttam magam előtt, aki egy tűnt tartott a kezébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése