4. Fejezet - Láttam, vagy nem?

Rosszul estek a szavai, nem kifejezés. A szemem könnybe lábadt, mindent elrontottam, ismét. Már az első napon ilyeneket mondanak a munkatársaim... Mennyi mindent rontottam el? Egyedül akartam idejönni, amikor az a valami bármelyik percben megtámadhatott volna, eltitkoltam az információkat, bár abba benne van az is, hogy Griffin nyomozó ígyis úgyis beszélt volna a nővel. Még mindig nem csináltam semmit, csak álltam és néztem magam elé. Nicknek teljesen igaza van, sok mindenben hibáztam, így a jövőben ezeket ki kell majd javítanom. Miután alaposan végiggondoltam a dolgokat lemásztam a fáról. Már csak tíz méterre voltam a földtől, amikor megcsúszott a lábam a fa törzsén és zuhanni kezdtem a föld felé. A szám ismét egy hangos sikoly hagyta el, rettenetes volt arccal a föld felé zuhanni. Egy nagy puffanással értem le a földre. A kezem magam mellett volt, a fejem pedig el volt fordítva. A szemem szorosan összecsuktam, csak akkor nyitottam ki, amikor már biztos voltam benne, hogy nem eshetek nagyobbat. A kezemre támaszkodtam és próbáltam felállni, nem gondoltam arra, hogy a szívem ezerszer gyorsabban ver, vagy, hogy a kezemen felszakadt a bőr a fa kérge miatt, csak haza szerettem volna menni. A földön térdeltem, amikor dobogást hallottam az ösvény felől, nem sokkal később Griffin nyomozó bukkant fel. 

- Stella, jól van? - guggolt le velem szembe. 

- Igen, megvagyok. - sóhajtottam. 

- Mi történt? - kérdezte aggódó tekintettel. 

- Csak... Burkhardt nyomozó talált egy nyomot, idejöttem, de megcsúsztam a fa kérgén, miközben jöttem le. - magyaráztam. 

- Megütötte valamijét? - kérdezte, miközben felsegített a földről. 

- Nem, jól vagyok. - bólintottam. 

- Jöjjön, elkísérem az autójához! - karolja át a vállam, amikor látta, hogy nem vagyok valami stabil. 

Griffin nyomozó egészen az autómig kísért, közben a vállam fogta, nehogy elessek. Még mindig az volt a szemem előtt, hogy zuhanok a föld felé, ezért, amikor odaérek a földre, megugrok. Nick a többi rendőrrel beszél, amikor meglát Griffin nyomozóval aggodalom szalad végig az arcán. Amikor elér a tekintetem a szeméig, újra visszhangozni kezdenek a szavai a fejemben. Elvesztettem a "bizalmát", nem is tudom, hogy ezek után tegezhetem-e még, vagy a szavai egyenlők voltak azzal, hogy újra idegenekként indulunk? Beszélnem kell vele, több dologról is, de nem most. Előhalásztam a kocsi kulcsom a zsebemből, ami nehezen ment, mert eléggé remegett. Hogy fogok így vezetni? A válasz óvatosan... 

- A biztonság kedvéért délután még felhívom magát! - mosolyodik el kedvesen. 

- Rendben, köszönöm, hogy elkísért. - mosolyodtam el lágyan és beültem az autómba. 

Már az sem zavart, hogy tiszta sár lett a nadrágom a földtől, vagy, hogy a kezemből szivárog a vér, csak haza szerettem volna menni. Éhes voltam, izzadt és fáradt, és ezt mind egy nap miatt. Folyton Nick járt a fejemben az út során, nem tudtam kiverni onnan az aggódó arcát, amikor meglátott, ahogy a csalódott hangját sem. Nem tudom, hogy melyik esik rosszabbul, amit mondott, vagy ahogy mondta. Nem haragszom rá, mert ez lényegében az én hibám. Csak miattam mondott ilyen dolgokat, csak az én tetteim vezettek el minket idáig. Valójában Griffin nyomozó miatt nem mondtam el Nicknek, hogy beszéltem Mrs. Leavy-vel, bár jobban belegondolva ő arra célzott, hogy azt ne kössem Nick orrára, hogy nem voltam jelen a kikérdezésnél. Mindenesetre nem akartam az orrára kötni azt sem, hogy mit is beszéltem a feleséggel, úgy gondoltam az csak ránk tartozik. Lefordultam a házam utcájába és begurultam a garázsom elé. Nem álltam be, mivel lehet, hogy ma még mennem kell valahova. A kezemben a kocsi kulccsal léptem be a házba. A kulcsokat a szekrényre tettem és visszasétáltam az autómhoz. Gondoltam ideje lenne kipakolnom, elvégre nem vihetem magammal mindenhova a kiskori képeim egy dobozban és az összes ruhám, valamint csak egyszer kell ezt az igazán megerőltető dolgot megtenni. Felnyitottam a csomagtartót és a kezembe vettem az egyik papírdobozt. Nem szerettem pakolni, mindig is utáltam, ha valahova nyaralni mentünk, vagy esetleg több napra mentünk az iskolával kirándulni. A nagy táskák, dobozok, minden emlék egy helyen, nem én vagyok... Bedobtam a dobozt a nappaliba és visszamentem a következőért. Ezt addig ismételtem, ameddig volt csomag. Az utolsó dobozom sikeresen szétszakadt a csomagtartóban, valószínűleg egy rakoncátlan kés tehette, de ez ügyben még nyomozok... 

- Látom kezded otthonossá alakítani a helyet. - hallottam egy ismerős hangot magam mögött.

- Nick, nem számítottam rád! - fordultam felé meglepetten. 

- Tudom, nem szoktam bejelenteni, mikor hova megyek. - nevet kínosan. - Csak bocsánatot szerettem volna kérni tőled, nem akartalak megbántani, én nem is értem, miért mondtam olyanokat. - sétál közelebb hozzám. 

- Nem történt semmi. - füllentek egy műmosollyal az arcomon. 

Nem számítottam rá, hogy ide fog jönni. Azt hittem ezentúl "feszült" lesz közöttünk a hangulat. Kedves tőle, hogy bocsánatot kért, nekem sem ártana. 

- Én is elnézést szeretnék kérni, túl figyelmetlen vagyok mostanában... - hadartam meggondolatlanul. 

- Figyelmetlen? Miért? - kérdezte felvont szemöldökkel. 

- Ö... hát, tudod, ez az új környezet, új munkatársak, távol vagyok a családomtól, kicsit elvonta a figyelmem. - próbáltam magam kibeszélni a dolgokból. 

- Értem, jut eszembe, meg szerettelek volna hívni vacsorázni. – mosolyodott el, nos, nem kifejezés, hogy mennyire meglepett ezzel a mondattal.

- Vacsorázni? Miért? – kérdezem zavartan.

- Megmentettél. – tárja szét a karjait, olyan „ez egyértelmű” stílusban.

- Az előtt pedig te engem, nem tartozol érte egy vacsorával. – rázom a fejem.

- De én ragaszkodom hozzá, ebben az is benne van, hogy meséltem az esetről a barátnőmnek, Juliette-nek és mindenáron megakar téged ismerni és köszönni, amit az imént én is. – vakarja meg a tarkóját.

Szóval van barátnője. Nem is értem, miért gondoltam azt, hogy nincs, végül is olyan szemekkel, mint Nicknek van, jó sok lányt meg lehet szerezni. És most én magamban a szeméről tárgyalok... szuper.

- Ö... hát, rendben legyen. – megyek bele végül.

- Szuper. – mosolyodik el ismét.

- Mikor gondoltátok ezt megejteni? – kérdezem.

- Majd küldök egy SMS-t. – legyint.

- Rendben. – bólintok.

- Akkor én megyek is, csak ennyit szerettem volna mondani. – mondja nyugodt hangon, de látszik rajta, hogy zavarban érzi magát. – Még egyszer bocsánat a viselkedésem miatt. – fordul vissza a felhajtótól.

- Semmi gond, akkor helló, Nick! – mosolygok és meg sem várva az egyéb reakcióját besietek a házba.

Miután becsuktam az ajtót magam mögött egy hangos sóhajt engedek el. Majdnem elszóltam magam, hogy miket látok, aztán pedig a szemére gondoltam, normális vagyok én mostanában? Kivertem a fejemből a buta gondolatokat és a pakolásra összpontosítottam. A kezem a nadrágom zsebébe csúsztattam, hogy ki tudjam venni a telefonom, de az üres volt. Hol hagyhattam el? Talán, amikor leestem a fáról kiesett a zsebemből? Igen, biztos ott lesz. Mielőtt elindultam volna vissza a fürdőbe mentem. Most már muszáj lesz lezuhanyoznom, ha „reggel” nem volt rá időm. Levettem a piszkos ruháim és a szennyes kosárba tettem, majd beálltam a zuhany alá. Percekig nem csináltam semmit, nem gondoltam semmire, csak élveztem a meleg vizet, ami folyt a testemre. Olyan nyugodt volt most minden, ennek köszönhetően felesleges dolgokkal telt meg a gondolatom, mint például, amit ma láttam. Nem őrültem meg – legalábbis szerintem – tudom, hogy mit láttam. Nick különösen nézett az alakra, aki felette helyezkedett el, már szinte azt gondolnám, hogy ő is látja, de ez szinte lehetetlen, mert biztos vagyok benne, hogy megemlítette volna, ha már neki nem vált természetessé. Feleszméltem a gondolkozásból és megmosakodtam, majd kiléptem és egy törölközőt magam köré tekerve a nappaliba battyogtam. Rutinosan nyitottam ki a hűtőt, amit már egyszer megtettem, de az éhségem miatt még egyszer megtettem, de ismét csak az üres polcok tárultak elém. A csengő éles hangja taszított vissza a valóságba. Kicsit vonakodva, de az ajtóhoz mentem, majd úgy nyitottam ki, hogy a testem az ajtó mögött legyen, mivel csak egy törölköző takarja a testem.

- Stella, aggódtam maga miatt, nem vette fel a tele... – kezdte Griffin nyomozó, de megakadt a mondatában. Észrevette, hogy csak egy törölköző van rajtam, szóval elég kínos volt a dolog.

- Igen, elhagytam valahol a telefonomat, szerintem ahogy leestem a fáról kieshetett a zsebemből. – mosolyogtam kínosan.

- Ö... ez esetben elnézést, hogy zavartam. – kalandozott a „dekoltázsom” felé a tekintete, de a torokköszörülésem után újra a szemembe nézett.

- Semmi baj. – mondtam magasabb hangon, mint kellett volna.

- Akkor én megyek is, viszlát! – mondta zavartan, majd intett és elsietett.

Kuncognom kellett a zavarodottságán. Annyira zavarban volt, hogy nem tudott hova nézni, pedig én voltam az, aki egy szál törölközőben volt... Megráztam a fejem és becsuktam az ajtót, majd a szobámba siettem. Az ágyamon még mindig ott volt a nagy kupac ruha, amit a telefonom megkeresése után fogok eltakarítani innen. Kivettem belőle pár darabot és felkapkodtam, majd a tükörbe néztem.  

Felkaptam a tornacipőm és magam után bezárva az ajtót az autómba ültem. Meg sem álltam egészen a városhatárig, ahol már senki sem volt, mintha pár órával ezelőtt semmi sem történt volna ott. Pedig nagyon is történt. Egészen addig mentem, ameddig tartott az út, majd leállítottam a motort és gyalog folytattam az utat. A fa elé érve elkaptak az emlékek, amit Nick mondott, ahogy zuhantam le, az az arc, minden. A hideg futkosott a hátamon, amikor elkezdtem körülnézni a földön, de nem találtam a fehér készüléket. Egészen elmentem addig, ahol éppen akkor parkoltam, de sehol sem találtam. Fél óráig keresgéltem, már vagy 3x megtettem ugyan azt az utat nekidőltem az autómnak és gondolkoztam, hol lehet a telefonom? Hol jártam még? És ekkor felnéztem a fán lapuló fészekre, magamban fohászkodtam, hogy csak ott ne legyen, bárhol máshol lehet, csak ott ne, de minden lehetőség kiesett, már csak az a lehetőség maradt. Elindultam hát a fához, remegtek a kezeim, próbáltam megnyugodni, de nem sikerült. Előjött az arc, amit akkor láttam, amikor megtámadott. Vajon lehetnek még? Futott végig az agyamon. A kezem a fa törzsére helyeztem és elrugaszkodtam a földről, ennyit a tiszta ruháról, nem gondoltam, hogy ilyen piszkos lesz ez a munka. Nem néztem le, hogy még véletlenül se fogjon el a tériszony, csak magam elé néztem és lassan, de biztosan haladtam felfelé. Pár centivel a fészek alatt hallottam valamit, nagyon hangos szuszogást. Mintha valaki éppen aludna a fészekbe. A szívem a torkomban dobogott, amikor bekukucskáltam, és levegőt sem kaptam, amikor megláttam egy tollas, nagy csőrű, iszonyatosan nagy testű madárfélét a fészekben. Pislogtam. Pislogtam egyet, pislogtam kettőt, pislogtam nagyot, kicsit, de amikor kinyitottam a szemem ugyan azt láttam. Szóval ébren vagyok, nem képzelődök, tényleg valódi. Lenéztem a földre és megláttam a telefonom. Ez az, ami kell nekem. – futott végig az agyamon a gondolat. Fél kezemmel benyúltam a fészekbe, a másikkal pedig szorosan tartottam a fából kiálló részt, nehogy leessek. Tetszett az az érzés, hogy a halál szélén állok, hogy bármikor felkelhet az a madárféle valami és megtámadhat. Nyújtózkodtam, de nem akart sehogy sem elérni odáig a kezem. Már kezdtem azt hinni, hogy nem is fog, de amikor elkezdett rezegni a készülék valamivel közelebb került hozzám. A levegőt visszatartottam és felnéztem az alvó madárra, nem ébredt fel, még nem. Sietősre vettem a dolgot, közben egy telefonszám villogott a képernyőn. Nem tudtam, hogy ki az, legalább Griffin nyomozó és Nick telefonszámát elmenthettem volna, de az én agyamban legkevésbé volt ez benne. Elrugaszkodtam és a kezembe kaptam a készüléket, majd sietősem kezdtem lemászni a fáról. A felénél a zsebembe tettem a már nem rezgő telefont, így két kézzel tudtam fogni a fát. A kezem már fájt, az a seb is felszakadt ismét, amit nemrég ejtettem esés közben. A vér rajtamaradt a fán, aminek a nedve csípte a kezem, ezért felszisszentem a hirtelen jött fájdalom miatt. Egy hangos sikítást hallottam a fészek felől. Na most ébredt fel, szóval Stella, fuss az életedért, vagy meghalsz! – biztattam magam. Leugrottam az utolsó pár méterről és az autómig futottam. Kinyitottam és a villámot megszégyenítő gyorsasággal pattantam be az autóba. Beindítottam a motort, de nem tudtam elindulni, ugyanis a madár a motorháztetőmre ugrott. Elsikítottam magam és rátapostam a gázra. A valami lezuhant az autómról, én pedig a sebességkorlátozással nem foglalkozva kifordultam a főútra. A kezem remegett, hangosan vettem a levegőt, ismét borzasztóan megijedtem. Ezt már el kell mondanom Nicknek, persze nem azt, hogy egy madár támadt rám, hanem azt, hogy van még egy vadon élő alak. A vérem illatára kelt volna fel? Mert ha igen, akkor eléggé veszélyes lehet a madárka... Céltalanul vezetgettem a városban, valamilyen étterem, vagy bevásárlóközpont után kutatva. Megpillantottam egy gyorséttermet, ami előtt le is parkoltam. Felkaptam az anyós ülésen lapuló pénztárcám és kiszálltam az autóból. Bezártam és a zsebembe tettem a kulcsot. Belöktem az ajtót és rögtön megcsapott a friss étel illata. A hajam még nedves volt a nemrég vett zuhany miatt, enyhén a szemembe is lógott. A pulthoz sétáltam és várakozóan egy szőke hajú lányra néztem.

- Jó napot, mit adhatok? – mosolyodott el végül.

- Szia, egy sült krumplit kérek és egy hamburgert, hozzá kólát. – adtam le a rendelésem.

Miután bepötyögte a gépbe közölte az összeget, amit előkotortam a pénztárcámról és a pultra tettem. Pár percet álltam és vártam az ételekre, majd a kezemben egy tálcával leültem az egyik asztalhoz. Kezdtem megnyugodni, annak ellenére, hogy sok kérdő pillantást küldtek felém a bent tartózkodók. Nem törődve a még mindig vérző kezemmel kezdtem el falni az előttem levő ételt. Egy mondat töredékét hallottam az előttem levő asztaltól.

- Ezek az éhenkórász dúvadak.... borzasztók... – majd hátrapillantott rám.

Felemeltem a fejem és szembenéztem az illetővel. A haja ki volt vasalva, oldalra volt tűzve egy piros csattal. Megrázta a fejét és visszafordult az asztala felé, nekem pedig egyfolytában az járt a fejemben, hogy mi a fene az a dúvad? Vagy csak rosszul hallottam? Még az étteremben is ilyen dolgokkal kell foglalkoznom, na ez a borzasztó! A gondolatomból egy fiú rángatott ki.

- Szia, ne haragudj, hogy csak így iderontok hozzád, de láttam a sebed, nálam pont van egy sebtapasz, szeretnéd, hogy odaadjam? – ült le velem szembe mosolyogva.  

- Szia. – köszöntem, de még nem fogtam fel teljesen, amit erős angol akcentussal mondott. – Ö... szerintem nem lenne erre elég egy sebtapasz, de jobb a semminél, szóval igen. – fejtettem ki a dolgot hangosan.

- Rendben. – nevetett fel.

Elővette a kabátja zsebéből a kis sebtapaszt és felém nyújtotta. Letettem a kezemben levő hamburgert és elvettem tőle a tárgyat. A kezemre nézve szembetaláltam magam egy igen nagy és mély sebbel, ami enyhén vérzett. Erre bizony nem lesz elég az az egy sebtapasz, de kedves volt ettől a fiútól, hogy ideadta. Rátapasztottam a sebre és mosolyogva felnéztem rá.

- Köszönöm. – mondtam ki végül a „bűvös szót”.

- Igazán szívesen. – mosolyodott el ő is. – Megtudhatom a neved? – kérdezte érdeklődve.

- Stella Easel, hát a tied? – kérdeztem udvariasságból, bár egy kicsit érdekelt a neve...

- Jack Morris. – válaszolt.

- Hát, Jack, örülök, hogy megismertelek! – nyújtom fel az „épp” kezem.

- Szintén! – rázza meg. – Már bocsánat, hogy rákérdezek, de láttam a pisztolyt az öveden, talán rendőr vagy? – kérdezi halkan.

- Igen, nyomozó vagyok, miért? – kérdezem felvont szemöldökkel.

- Csak kíváncsiskodásból. – ránt vállat, én is így teszek, majd újra folytatom az evésem. – Esetleg meghívhatlak egy italra? – könyököl az asztalra.

- Attól függ milyen ital lenne. – gondolkozok el.

- Amit csak kérsz! – dől hátra.

- Egy kólát szívesen meginnék, ez már elfogyott.... – forgatom a kezemben az üres poharat.

- Egy pillanat... – mutatja fel a mutatóujját, majd feláll és sietősen a pulthoz sétál.

Valóban kedves fiúnak tűnik, de nem akarok első látásról ítélkezni felette. Ki tudja milyen is valójában. A telefonom rezegni kezd a zsebemben, úgy látszik csak üzenetet kaptam. Előkotortam és megnyitottam az üzenetet.

„Egyeztettünk Juliette-tel a vacsoráról, nekünk ma este megfelelne, ha neked is jó.

Nick”

Válasz írás helyett inkább megérintettem a zöld gombot és már ki is csengett. Úgy gondoltam el kell neki mondanom, ami nemrég történt, nem akarok még egyszer hibázni. Pár csengés után fel is vette.

- Elég lett volna egy üzenet is... – hallom meg Nick hangját.

- Tudom, de nem a vacsoráról szeretnék veled beszélni. – szólalok meg, eközben Jack két pohárral ült vissza elém. Intettem neki, hogy egy kicsit várjon, amit egy bólintással nyugtázott.

- Hát miről? Történt valami? – záporoz a kérdéseivel.

- Igen, történt, de nem most szeretnék erről beszélni. – pillantok Jack-re.

- Akkor valahol találkozzunk, bejössz még ma az őrsre, igaz? – kérdez rá.

- Igen. – bólintok.

- Ott találkozunk úgy.... – és itt megakadt, gondoltam befejezem helyette a mondatot.

- Úgy fél óra múlva? – kérdezek rá, minél előbb el szeretném neki mondani a történteket.

- Nekem megfelel. – mondja, majd bontja a vonalat.

Neki nem szokása elköszönni, mielőtt leteszi a telefont? Ez is egy olyan buta szokása lehet, mint megfogni a másik bokáját famászás közben...

- Bocsi, csak munkaügy volt. – nézek Jackre.

- Megértem, elvégre a munka az első. – mosolyog.

- Köszönöm a kólát! – iszok bele az italba.

- Egészségedre! – tesz ő is így, csak ő narancslevet kért.

Mit sem kell mondani hamar elment az a fél óra a társaságában. Már kezdek meggyőződni róla, hogy kedves fiú, bár még most sem ismerem jól, de amennyit fél órás beszélgetésből ki lehet venni, rendes embernek tűnik. Sietősen elköszöntem tőle, majd az autómba pattantam és már mentem is az őrsre. Nem szeretek késni, ahogy azt sem ha más teszi ezt. Úgy tűnt pontos vagyok, ugyanis amikor beléptem még Nick sehol sem volt. Gondoltam a várakozásig „szórakoztatom” Griffin nyomozót. Legutóbb igaz egy szál törölközőben látott, de előtte segített nekem, ezt még meg kell neki köszönnöm. Amikor észrevett szélesen elmosolyodott, nem tudtam nem észrevenni, hogy végignézett rajtam.

- Üdv, Griffin nyomozó! – mosolyodtam el, amikor mellé értem.

- Hello, Stella! – nézett fel rám a székből.

- Még egyszer meg szerettem volna köszönni, hogy segített nekem. – kezdtem bele a mondandómba.

- Ugyan, semmiség. – legyint. – Mi járatban erre? – vonta fel a szemöldökét. – Úgy tudom elkaptátok Nickkel a gyilkost. – tette hozzá.

- Ezt megcáfoló híreket hoztam. – hervadt le a mosoly az arcomról az emlékek miatt.

- Mi történt? – kérdezi összevont szemöldökkel.

- Ezzel meg szeretném várni Nicket, nem lenne jó ezt a hosszú történetet kétszer elmondani. – gondolkozok el.

- Beszélt Nickkel? – kérdezte zavarodottan.

- Igen. – bólintottam és ebben a percben az említett személy lépett mellénk.

- Mi a helyzet? – tette csípőre a kezét.

- Ezt Stellától kérdezd, neki vannak hírei. – mutat rám Griffin nyomozó.

- Hallgatunk! – nézett rám várakozóan Nick.

- Hozok egy széket! – indultam volna el a szomszédos asztalhoz, de Nick megfogta a karom és visszatartott.

- Az a gép a tiéd, ott van szék is. – mutat az asztalnál elhelyezett laptopra és az előtte levő forgószékre. – A rendes gépet még nem hozták fel, ezért egy laptopot hoztak ide, de szerintem az is megfelel, nem? – hadarta el Nick.

- Tökéletesen. – foglaltam helyet a kényelmes széken.

- Szóval? – kérdezte Griffin nyomozó, amikor Nick is leült, így mind a hárman szemben voltunk egymással.

- Mivel nemrég történt egy kisebb félreértés a konzultációnk miatt, most jobbnak láttam, ha mindkettőjüknek elmondom, ami ma délután történt velem. – kezdtem bele, de csak kérdő pillantásokat kaptam válaszul, ezért folytattam. – Vissza kellett mennem a helyszínre, mielőtt félreértenék nem nyomoztam, csak elhagytam a telefonom. Nem találtam a földön, ezért fel kellett mennem abba a fészekbe, amit Nick mutatott nekem, ott viszont nem csak a telefonomat találtam, volt ott még valami, vagy valaki. – folytattam.

- Mi? – kérdezte Griffin nyomozó.

- Nem tudom pontosan, nagyon megijedtem, nem vagyok benne biztos, mit is láttam, talán egy ember volt bent, de lehet, hogy egy nagyobb madár. – mondtam zavarodottan, nem tudtam pontosan elmondani, amit akkor láttam. – Először aludt, így ki tudtam csempészni a telefonom, ami rezegni kezdett.... – nem tudtam befejezni a mondatom, mert Griffin nyomozó közbeszólt.

- Basszus, én hívtam magát! – fogja meg a fejét.

- Nem ez keltette őt fel. – cáfoltam meg, még mielőtt magát kezdte volna el hibáztatni. – Azután történt valami, amit nem tudok megmagyarázni, ezért kérem ne nézzenek teljesen hülyének. – szóltam előre.

- Csak mondja nyugodtan. – mondta biztatóan Griffin nyomozó.

Nickre pillantottam, ő még eddig nem szólt semmit, csak támasztotta a fejét és zavarosan nézett rám. Talán tudja, miről beszélek? Vagy csak kíváncsi a végére? Nem tudtam leolvasni az arcáról.

- Miközben másztam le próbáltam nagyon halk lenni, ami sikerült is, de beakadt a kezem az egyik ágba és vérezni kezdett, aztán törtét az a dolog, amit említettem.

Ismét nem tudtam befejezni, de most nem azért, mert valaki közbeszólt, hanem, mert előtört az a kép, hang, amit akkor hallottam, ahogy leugrott az autómra, amikor legurult, a nagy zöld szemek, amikkel rám nézett, kirázott a hideg. Folytatnom kellett, ahol abbahagytam.

- Olyan volt, mintha megérezte volna a vérem illatát, nem tudom, hogyan lehetséges ez, de tényleg semmi hangot nem adtam ki, talán nagyon halkan felszisszenhettem, mert hát fájt, de azt biztosan nem hallotta meg. Leugrottam és beszaladtam az autómba, de mielőtt el tudtam volna menni ráugrott a motorháztetőre. Amikor elindultam leesett, ezt nem tudom megmagyarázni... – ráztam meg a végén a fejem.

- Mit láttál pontosan? – szólalt meg Nick. 

- Én... nem... nem tudom... – dadogtam.

- Semmi baj, odaküldünk pár rendőrt, akik körül fognak nézni. – nyugtat meg Griffin nyomozó.

- Biztosan nagyon megijedtél, ezért lehet, hogy olyan dolgokat láttál, amik valójában nem is voltak ott. – magyarázta Nick.

- Igen, lehet. – hagytam rá.

Valahol éreztem, hogy nem fognak nekem hinni, de nem is nagyon foglalkoztatott, tudom, hogy mit láttam, nem vagyok őrült és nem is képzelődtem! 

Sziasztok! Kiadós szünet után visszatért a Grimm megújult külsővel és energiával! Reménykedem benne, hogy ez a fejezet elnyeri majd mindenki tetszését, folytatás hamarosan. Véleményeket kommentek formájában, vagy bármilyen formában várok :) 

Jó olvasást! :)